97.6-tól a CrossFit ♥ szerelemig

Sok-sok évig, amikor még kevésbé voltam félős, és jártam síelni, snowboardozni, minden egyes alkalommal, de tényleg mindig volt egy nap, amikor eltévedtem a hegyen, vagy lekéstem az utolsó felvonót, vagy kiestem a felvonóból valami nagyon lehetetlen helyen vagy amikor snowboarddal nem bírtam a csákányos felvonóval felmenni.  Mindig volt egy szép napsütéses, de inkább jeges-szeles délután amikor nem volt mese, gyalogolni kellett, ha nem akartam az erdőben aludni. Ezek a magányos hegyi sétáim borzalmasan lassan teltek, nem tudtam túl gyorsan tipegni kezemben a lécekkel vagy snowboarddal, lábamon a nehéz bakancsokkal.  Ilyenkor mindig  a gondolataimat rendezgettem, de   soha, hangsúlyozom soha nem kívántam/gondoltam azt, hogy úúú ez a hegyi séta annyira jó, annyira élvezetes, hogy újra megcsinálnám, csak legközelebb akadályokkal nehezítve. Aztán eltelt pár év és ezúttal még fizettem is érte, beneveztem a Spartan Race Wintersprintre. Röviden: spartan race: akadályokkal neh