97.6-tól a CrossFit ♥ szerelemig

Amikor tavaly szeptemberben, 3 év után teljesítettem a félmaratoni távot, azt gondoltam, hogy soha többé futás, félmaraton meg főleg nem... ... másnap már megvolt a nevezésem az idei Vivicitta félmaratonra. Baj, vagy sem, de én ilyen vagyok, hirtelen fellángolásból (nevezhetjük átmeneti elmebajnak is), hozok döntéseket. Akkor olyan távolinak tűnt az április, és roppant meggyőző volt a dátum is, hiszen az Anyukám születésnapjára tűzték ki a futást. Kicsit önzőnek tűnhet, hogy az én futásomról szólt ez a nap, de valójában sokkal inkább arról, hogy együtt töltöttük az egész napot a családommal. Aztán jött a másik, sokkal keményebb vonal. Cuki, hogy az Anyukám szülinapján futok egy félmaratont, de azonnal brutálissá válik, amikor súlyos beteg gyerekekért futok. Az Élménykülönítményről bővebben itt olvashatsz. Brutális? Igen az.  Alapvetően optimista vagyok, törekszem arra, hogy jó dolgokat tegyek, és hogy elsősorban a dolgok jó oldalát lássam.  Így volt ez az adomány...

... vagy legalábbis a célba érkezés pillanatában nagyon nagyon ezt akartam hinni. De erről majd később.  A múlt héten, szeptember 8-án volt az idei, immár 28. alkalommal megrendezett Budapest Félmaraton.   Már januárban eldöntöttem, hogy idén biztos fogok félmaratont futni, még akkor be is neveztem. A 3 évvel ezelőtti félmaratonomhoz ( Első Félmaratonom 2010. )  képest annyi volt a változás, hogy idén azért jóval többet futottam, mint anno, csak a félmaraton előtti 2 hétben semmit, ami igazából nem okozott gondot, mert tudom, hogy bármikor le tudok futni 21 km-t, itt mindig csak az a kérdés, hogy mennyi idő alatt:) Ezúttal sem volt futás specifikus az edzésem, sőt... Még mindig a CrossFit a nagy szerelem és az edzéseim 90%-át ilyen jellegű edzések teszik ki. ( bár ha a rendszer lényegét tekintem akkor tulajdonképpen a 100%-át, hiszen a hosszabb futások is része kell, hogy legyenek az edzéseknek.)   Ez most nem volt olyan stresszes, mint az első....

' What stands in the way, becomes the way'  (ami kb. annyit jelent, hogy ami az utadban áll, az lesz az utad) Tavaly egy CrossFit képzésen láttam Denise Thomas-on, az egyik tanárunkon.  Denise Thomas Az ilyen hetek után, mint a mostani, amikor tesztelünk, mindig eszembe jut, hogy a teljesen inaktív, lusta, eltunyult állapotomból, pár év alatt hova jutottam... Én azért szeretek edzeni, mert felszabadít, nem csak endorfint termel, hangulatot javít, de nagyon szabadnak és erősnek érzem magam ,  mert imádom, amikor olyan dolgokat tudok megcsinálni, amit nem túl sokan a környezetemben.  mert először lehetetlennek tűnő mozgásokat, feladatokat végül sikerül megtanulni, megcsinálni.  mert látom az edzőtársak on, hogy ők is ezt érzik.  mert vannak mélypontok, de ahogy telnek a hetek, hónapok, évek, mind fizikálisan, mind mentálisan egyre erősebbé válok .  mert az évek munkája, sok-sok év munkája eredménnyel jár Hidd el me...

Így az év vége felé közeledve itt az ideje,hogy röviden összefoglaljam az elmúlt év történéseit. Most,hogy jobban belegondolok, tulajdonképpen teljesen új dolgokat csináltam, rengeteget változtam. A tavalyi évet úgy zártam,hogy 31-én már éjfél előtt aludtam,hogy minél előbb vége legyen 2010-nek. Az első, óriási változás az életemben az a versenyzés. Először a 3 fordulós hungarian cross challenge csapatverseny,ahol 4. helyen végeztünk, aztán a 6 hetes CrossFit Games Open 2011, ahol egyéniben Európában 83. lettem, csapatban pedig 16. hellyel kvalifikáltunk a regionális versenyre,ahová végül nem tudtunk elmenni:( Szeptembertől decemberig pedig 3 egyéni és egy csapatverseny várt rám. Mindez úgy, hogy az előző 26 évben nem versenyeztem sosem, ennyi idősen ez komoly mentális próbatételnek bizonyult,de a decemberi versenyen már egész jól éreztem magam, és az utolsó, 4. feladatban is tudtam teljesíteni. Közben pihenésként jött egy Crossfit képzés és egy RKC instruktori. Szeptember óta...

ma, amikor jöttem a B-fitbe, láttam az úton az általános iskolás magyar tanárnőmet, aki akkor azt mondta, hogy legközelebb akkor merjek csúnyán írni, ha majd ügyvezető leszek. jót mosolyogtam magamban, ügyvezető vagyok, de már szépen írok:) tavaly úgy alakult, hogy a 25. születésnapomat teljesen egyedül töltöttem, így volt időm elgondolkodni az elmúlt 25 éven. valahogy mindig oda lyukadtam ki, hogy bármi történt velem, ami kicsit fájt, vagy nem annyira tetszett, nem volt teljesen kellemes, feladtam, befejeztem, többek között a 2008-as, 23. Nike Budapest Félmaratont is. Be volt fizetve a nevezésem, de lusta voltam felkészülni rá, és meghátráltam, úgy gondoltam nem fog menni, mert nehéz, fárasztó, feladni kínos, végigcsinálni fájdalmas lehet, nyilván nem tudhattam, sose futottam többet annál a távnál, ami pont addig tart amikor elkezd fáradni a lábam:) ez utólag persze vicces, de kb ennyi kitartásom volt. aztán mikor idén a születésnapomon eszembe jutottak a tavaly nyári gondolatok, jó...