Idill
2000-ben nyáron napi 3 órát edzettem vízben, és 1 órát futottam is, jó formában voltam, kb 67-68 kg .
Ezután jött a főiskola Budapesten. Tudtam, hogy kell valami sport, elkezdtem futni a Margitszigeten, általában hetente 2-3-szor egy-egy kört, ami azt hiszem kb5 km.
Abban az időben mindig hétfőn mentem Pestre és csütörtökön már jöttem haza. Ez nem bizonyult túl jó ötletnek, mert itthon mindig rengeteget ettem és nem edzettem, aztán Pesten is egyre kevesebbet futottam.
Aztán jött az első vizsgaidőszak, ami alatt és után már semmit nem sportoltam, de legalább egyre többet ettem. Volt a közelben egy gyrosos, ahol eleinte egy-egy gyrost ettem, aztán egy gyros és egy süti volt az adag, aztán 2 gyros és egy süti, majd eljutottam a 2 gyros+2 süti menüig. Ezt kiegészítették még éjféli pizzák, mozis m&m’s-ek, és simán, lelkiismeret furdalás nélkül megettem egy óriás tábla csokit. A hétvégéim többnyire túlevéssel teltek, tudod, az a kapkodod a levegőt, rosszul vagy, de azért még egy kicsit okvetlenül kell enni.
Szépen híztam, gyarapodtam, az első10 kg 20 kg 30 kg
A családom is segíteni akart, ekkor már nagyon gyakran mondogatták, hogy fogyni kell, meg hogy mi lesz így, de én nagyon makacs vagyok, persze, hogy "csakazértse…"
Aztán valami változott…
… békén hagytak, nem mondták már, beletörődtek.
Megnyitottuk a B-fitet, majd egy lábtörést követő, 12 hét gyógyulási idő után, elkezdtem futni (?). Már ha a 6.8 km/órás sebességet annak lehet nevezni.
Ekkor annyira jó volt az erőnlétem, hogy ebben a tempóban kb 2 percet bírtam. Egyszer az egyik edzőnk úgy gondolta, hogy vicces és felvette 7.2-re a sebességet. Sokkot kaptam, hiperventillálni kezdtem. Nagy nehezen kibírtam így is a 2 percet, bár utána sétálnom kellett 5-öt, hogy jobban legyek.
Teltek-múltak a napok, 4 hónap alatt fogytam kemény 2 kg-ot. Persze felbátorodtam és egyre többet „futottam”, májusban még egy 6.5 km-es versenyen is részt vettem, amin annyira kidöglöttem, hogy utána fél évig futópad közelébe se mentem.
Végigszenvedtem még egy nyarat, strand nélkül, miniszoknya nélkül, míg végül augusztusban szakmai segítséget kértem, mert már nem bírtam, hogy akkora vagyok, már elegem volt magamból, hogy nem kapok ruhát magamra, és az egom sem bírta, hogy nem néznek meg.
Ráadásul a tüdőm, a lábaim, és az összes izmom gyakorlatilag halott volt.
Megígértem, hogy szót fogok fogadni, bármit edzek, eszek, csak mondja meg, hogy hogyan kell.
Ő megmondta, mégsem fogadtam szót, nem ettem rendesen, hisztiztem az edzéseken, „nekem ez nem megy”, „én ezt nem bírom”, „ez nehéz”, „ez fáj”, „nincs kedvem” … ezeket ismételtem kitartóan.
2010. február 10-én 69,4 kg-ot mutatott a mérleg.
Nem akarok okoskodni, sem közhelyeket irkálni (csak akarat kérdése, minden fejben dől el... stb stb) Csak akartam, hogy Te is tudd, hogy meg lehet csinálni. Ha én megcsináltam, bárki meg tudja csinálni!
2000-ben nyáron napi 3 órát edzettem vízben, és 1 órát futottam is, jó formában voltam, kb 67-
Ezután jött a főiskola Budapesten. Tudtam, hogy kell valami sport, elkezdtem futni a Margitszigeten, általában hetente 2-3-szor egy-egy kört, ami azt hiszem kb
Abban az időben mindig hétfőn mentem Pestre és csütörtökön már jöttem haza. Ez nem bizonyult túl jó ötletnek, mert itthon mindig rengeteget ettem és nem edzettem, aztán Pesten is egyre kevesebbet futottam.
Aztán jött az első vizsgaidőszak, ami alatt és után már semmit nem sportoltam, de legalább egyre többet ettem. Volt a közelben egy gyrosos, ahol eleinte egy-egy gyrost ettem, aztán egy gyros és egy süti volt az adag, aztán 2 gyros és egy süti, majd eljutottam a 2 gyros+2 süti menüig. Ezt kiegészítették még éjféli pizzák, mozis m&m’s-ek, és simán, lelkiismeret furdalás nélkül megettem egy óriás tábla csokit. A hétvégéim többnyire túlevéssel teltek, tudod, az a kapkodod a levegőt, rosszul vagy, de azért még egy kicsit okvetlenül kell enni.
Szépen híztam, gyarapodtam, az első
A családom is segíteni akart, ekkor már nagyon gyakran mondogatták, hogy fogyni kell, meg hogy mi lesz így, de én nagyon makacs vagyok, persze, hogy "csakazértse…"
… békén hagytak, nem mondták már, beletörődtek.
Megnyitottuk a B-fitet, majd egy lábtörést követő, 12 hét gyógyulási idő után, elkezdtem futni (?). Már ha a 6.8 km/órás sebességet annak lehet nevezni.
Ekkor annyira jó volt az erőnlétem, hogy ebben a tempóban kb 2 percet bírtam. Egyszer az egyik edzőnk úgy gondolta, hogy vicces és felvette 7.2-re a sebességet. Sokkot kaptam, hiperventillálni kezdtem. Nagy nehezen kibírtam így is a 2 percet, bár utána sétálnom kellett 5-öt, hogy jobban legyek.
Teltek-múltak a napok, 4 hónap alatt fogytam kemény 2 kg-ot. Persze felbátorodtam és egyre többet „futottam”, májusban még egy 6.5 km-es versenyen is részt vettem, amin annyira kidöglöttem, hogy utána fél évig futópad közelébe se mentem.
Végigszenvedtem még egy nyarat, strand nélkül, miniszoknya nélkül, míg végül augusztusban szakmai segítséget kértem, mert már nem bírtam, hogy akkora vagyok, már elegem volt magamból, hogy nem kapok ruhát magamra, és az egom sem bírta, hogy nem néznek meg.
Ráadásul a tüdőm, a lábaim, és az összes izmom gyakorlatilag halott volt.
Megígértem, hogy szót fogok fogadni, bármit edzek, eszek, csak mondja meg, hogy hogyan kell.
Ő megmondta, mégsem fogadtam szót, nem ettem rendesen, hisztiztem az edzéseken, „nekem ez nem megy”, „én ezt nem bírom”, „ez nehéz”, „ez fáj”, „nincs kedvem” … ezeket ismételtem kitartóan.
Aztán jött 2009. január, új év, új élet alapon, „nagy-levegő-fog-összeszorít-kéz-ökölben-szem-becsuk-és-go!” indultam neki az új évnek. 92 kg voltam ekkor és egy kicsit motiváltabb. Teltek megint a hónapok, pár kg lement, de még mindig nem volt az igazi, még mindig hiányoztam én az egészből, az edzések jók voltak, az étrend is jó volt, csak én nem.
Májusban arra jutottunk, hogy kell egy edzőtárs. Helga teljesen az ellentétem volt: céltudatos, motivált és a végletekig kitartó. Elkezdtünk együtt edzeni: folyamatos hányinger, légszomj, feladás-közeli állapot, arról nem is beszélve, hogy mindenben, de tényleg mindenben jobb volt nálam, még a levegőt is szebben vette.
Ekkor valami mégis változott, mert nem adtam fel, NEM AKARTAM FELADNI.
Június végéig eljutottam 82 kg-ig. Ez így már-15 kg volt, ami azt jelentette: FELEZŐ BULI :)
És hogy ünnepel egy ilyen nem mindennapi eseményt egy nő?
Természetesen egy végetnemérő-ruhavásárló-túrával! És láss csodát: évek óta először, kaptam magamra ruhát! És nem akár milyet... nem olyat, amiből van a méretem, hanem olyat, ami nekem tetszett!
Májusban arra jutottunk, hogy kell egy edzőtárs. Helga teljesen az ellentétem volt: céltudatos, motivált és a végletekig kitartó. Elkezdtünk együtt edzeni: folyamatos hányinger, légszomj, feladás-közeli állapot, arról nem is beszélve, hogy mindenben, de tényleg mindenben jobb volt nálam, még a levegőt is szebben vette.
Ekkor valami mégis változott, mert nem adtam fel, NEM AKARTAM FELADNI.
Június végéig eljutottam 82 kg-ig. Ez így már
És hogy ünnepel egy ilyen nem mindennapi eseményt egy nő?
Természetesen egy végetnemérő-ruhavásárló-túrával! És láss csodát: évek óta először, kaptam magamra ruhát! És nem akár milyet... nem olyat, amiből van a méretem, hanem olyat, ami nekem tetszett!
Szeretem a számokat, elkezdtem terveket gyártani, a következő 10 kg-ra. 3 hónap, 10 kg . Ebben az volt a jó, hogy láttam a végét, 3 hónap, megvolt a cél, -10 kg . Már csak meg kellett valósítani.
Csirkét főztem, súlyzós edzés, intervall kardio és láss csodát, szeptember végén72 kg voltam. -25!
Csirkét főztem, súlyzós edzés, intervall kardio és láss csodát, szeptember végén
Ahogy tűntek el a kg-ok, egyre durvább céljaim lettek. 97 kg-nál 80kg volt a cél, 85kg-nál 70kg.
2010. február 10-én 69,4 kg-ot mutatott a mérleg.
Nem akarok okoskodni, sem közhelyeket irkálni (csak akarat kérdése, minden fejben dől el... stb stb) Csak akartam, hogy Te is tudd, hogy meg lehet csinálni. Ha én megcsináltam, bárki meg tudja csinálni!