Máris eltelt 4 hónap azóta, hogy megszületett a kislányom. Hihetetlen, hogy hogy rohan az idő.
Először a szülés, aztán egy műtét, így jórészt (néhány aktívabb hetet leszámítva) ez a 18 hét a regenerálódásról szólt, illetve arról, hogy kialakítsunk egy olyan napirendet, amibe beleférnek a fontos, a kellemes és a kötelező programok, úgy hogy mindenre jut idő. (???)
Eredetileg nem így terveztem, már a kötelező 6 hetes pihi után el akartam kezdeni rendesen edzeni, ami ideig-óráig ment is, de aztán be kellett látnom, hogy ez már most nem így megy, sokkal pontosabb tervezés, napirend szükséges. Egy kicsit erőltetni akartam, azt gondoltam, hogy nekem minden megy, azonnal, tökéletesen. Sajnos nem, vagyis nagyjából de, csak a sorrenden kellett változtatni és persze türelem, türelem, türelem ;)
Tudtam, hogy ezt kell megtanulnom, és Léni tökéletes tanító. Az elmúlt 4 hónapban, sok területen sokkal előrelátóbb lettem, kevesebb a "majd" és több a "most", és többször van tervem, tudom, hogy mi lesz a következő lépés, és egyre kevesebb a "majd lesz valahogy, improvizálok".
Igen, ez nagy matek és néha úgy érzem, hogy zsonglőrködnöm kell, hiszen úgy kell belepréselni a napba a saját edzésemet, a magamra szánt időt, hogy egy baba nevelése, gondozása 24 órás feladat, szükség van a szerelmemmel együtt töltött időre, a kettőnk idejére, a munka kötelező, azt sem lehet kihagyni és még ezernyi más dolog.
A legjobb sorrendet állítani, de úgy, hogy lehetőleg ne maradjon ki semmi (???)
Lehet, hogy nem szép amit mondok, de én nem akarok 100%-ig önfeláldozó lenni, nem akarok lemondani magamról, én ha az utam végére érek, nem akarom azt mondani, hogy kár, hogy .... mi lett volna, ha.... másképp csinálnám.... stb. Azt szeretném, hogy a lányom úgy nőjön fel, hogy egy őszintén erős nőt lát bennem és a példaképe tudok lenni.
Mit tehetek ezért most?
Időgazdálkodás és figyelem
Nem mindig, de egyre többször sikerül. Nem is értem, hogy régen (a Léni előtti életben) miért gondoltam azt, hogy semmire sincs időm.
Na jó, tudom. Igazából a felesleges, időpocsékoló dolgaimat kell kiközösítenem az életünkből, és tanulom, hogy hogyan kell feladatokat delegálni, hogyan kell segítséget kérni, ha elakadok. Olyan nincs, hogy valamit csak én tudok megcsinálni :)
Erre az új életre a nagy találkozás (így hívom a szülést) utáni nagy utazásként tekintek. Pont olyan, mint amikor egy ismeretlen országba indulunk. Előtte olvasunk róla, hogy milyen lesz (mások tapasztalata szerint), de majd csak ott derül ki, hogy valójában milyen. Nem mondom, hogy néha nincs honvágyam, de az új élményeket semmiért sem cserélném el.
Amikor Léni ébren van, a figyelmem az övé (így veszem pl. azt is észre, ha már fáradt, és aludni szeretne), ha alszik (még ha néha csak 20 percet is) azt az időt igyekszem hasznosan tölteni. És igen, ez valójában csak leírva tűnik egyszerűnek.
Szóval annak, aki hasonló cipőben jár, vagy járt korábban: minden tiszteletem a tiéd, ez tényleg kemény munka!
Hogyan tovább?
Tegnap (nem majdholnap, nem majdhétfőn, nem majdelsején) újra elkezdtem edzeni, és a hűtőben is csak olyan ételek/alapanyagok vannak, amit ehetek.
Ma pedig olyan izomlázam van, hogy bár alig tudok mozogni, de indulok is edzeni. Nagyon hiányzott, rettentően, elmondhatatlanul. Érzem, hogy a sejtjeim újjá fognak éledni, a keringésem jobb lesz, az állóképességem is visszafog állni és a zsírpárnáim helyét kitölti az izom. Energiát ad, és feltölt.
Rosszul mondtam, nem indulok, hanem indulunk. Lénivel. A napirendünk ebben is segít. Tudom mikor fog elaludni, tudom mikor van 45-50 percem edzeni. Igen, egyelőre ennyi. Ebbe nagyon sok minden belefér (a telefonnyomkodás és a fölösleges csacsogás nem). Ugye? Ha tudom mi a fontos, akkor hirtelen több idő is jut ;)
Igen, ez 4 hónap munkája, nem látványos, pedig nagyon nehéz volt. Azt gondolom érdemes néha erőn felül, sok munkát beletenni, mert utólag úgysem arra emlékszünk, hogy húú mennyire nehéz volt, hanem sokkal inkább arra, hogy igen, ezt is megcsináltuk.
Persze, persze tudom, nekem könnyű, mert Léni nagyon-nagyon jó baba ;))
Ezt csak azért mondom, mert tudom, hogy a legjobb/legkönnyebb kifogás, a kifogásgyártók Top 3-as listavezetője a:
"A neked könnyű, mert..... "
Ebbe a hibába kérlek ne ess bele, keress egy okot, hogy neked miért könnyű és máris minden, de minden jobb lesz ;) Nem kell azonnal mindent megoldani. De valahol, valamikor (itt és most), valamit érdemes elkezdeni, mert amúgy csak az idő telik rajtad.
folyt.köv.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése