ma, amikor jöttem a B-fitbe, láttam az úton az általános iskolás magyar tanárnőmet, aki akkor azt mondta, hogy legközelebb akkor merjek csúnyán írni, ha majd ügyvezető leszek. jót mosolyogtam magamban, ügyvezető vagyok, de már szépen írok:)
tavaly úgy alakult, hogy a 25. születésnapomat teljesen egyedül töltöttem, így volt időm elgondolkodni az elmúlt 25 éven. valahogy mindig oda lyukadtam ki, hogy bármi történt velem, ami kicsit fájt, vagy nem annyira tetszett, nem volt teljesen kellemes, feladtam, befejeztem, többek között a 2008-as, 23. Nike Budapest Félmaratont is. Be volt fizetve a nevezésem, de lusta voltam felkészülni rá, és meghátráltam, úgy gondoltam nem fog menni, mert nehéz, fárasztó, feladni kínos, végigcsinálni fájdalmas lehet, nyilván nem tudhattam, sose futottam többet annál a távnál, ami pont addig tart amikor elkezd fáradni a lábam:) ez utólag persze vicces, de kb ennyi kitartásom volt. aztán mikor idén a születésnapomon eszembe jutottak a tavaly nyári gondolatok, jót mosolyogtam, azóta sok minden változott bennem. már nem adom fel, ha sírva, kiabálva, síkitva is, de végigcsinálom, amit eltervezek.
július végén ismét beneveztem az őszi félmaratonra:) (3157.-ként). Ezúttal sem sikerült túl sokat futni felkészülésként, mert a Spinning órák, az edzés, illetve az irodai munka mellé a futás már nem fért bele sajnos:(
de az edzéseim az Ati által alkalmazott edzésmódszerre, a funkcionális edzésre épülnek, aminek nagyon nagyon tömören a lényege az, hogy felkészít a hétköznapok kihívásaira és olyan állóképesség, erő fejleszthető vele, mellyel képes leszel gyakorlatilag bármire:)
soha nem kételkedtem Ati tudásában, szakmai felkészültségében,hiszen folyamatosan képzi magát, tanul, gyakorol, olvas, bámulatos tudással rendelkezik.
jó ideje edzek így, kíváncsi voltam, mit tud a testem egy félmaratonnal kezdeni.
így különösebb felkészülésem nem is volt a futásra, csak csináltam a szokásos edzéseket, nem volt egyáltalán futás-specifikus.
najó egyszer elmentem futni, hogy kipróbáljam melyik cipőben fussam le a félmaratont. kb 14-15 km-t futottam, és nagyon jól esett, mert nem napi rutin volt, nem kényszer, nem "nemsokára-itt-a-félmaraton-futni-kell"-futás, csak elindultam és körbefutottam Szolnokot.
aztán jött szeptember 5. a félmaraton,
a félmaraton egészen pontosan 21097,5m. ezen a versenyen 2 óra 30 perc volt a szint idő, amin belül kell teljesíteni a távot, mert ha nem tudod ezt tartani, akkor a busz (ami ennek megfelelő tempóban halad) utol ér akkor fel kell szállnod rá, vége a versenynek. mindenképpen ezen az időn belül akartam teljesíteni:)
már szombaton mentem pestre, hogy minden rendben legyen, átvettem a rajtszámokat, megvacsiztam a kedvenc éttermemben ( ahol nem mellesleg a B-fit ötlete is született) majd másnap pihenten ébredve elindultunk a Városligetbe, ahol a Széchenyi Fürdő előtt volt a rajt.
a futás előtt a családom megkapta e-mailben a fontos tudnivalókat, az útvonaltérképet, kilogisztikáztuk, hogy hol fognak majd szurkolni, mert jönni akartak!!! :) nem szeretek ennyire tervezni, de ez itt most kellett.
a Hősök terén találkoztunk, szerintem ők jobban izgultak, mint én:)
volt még fél óra a rajtig, bemelegítettünk Dórival, beálltunk a rajtba, Anyukám csinált 1000 képet:) Apukám mondta, hogy inkább fussak lassan, DE fussam VÉGIG ( ő is ismerte a feladós Rékát). De közben azt is láttam rajta, hogy biztos benne, hogy le tudom futni, ekkor már teljesen meg voltam hatódva, annyira kedvesek voltak. Noémi nem is nagyon mondott semmit, ő már ekkor nagyon szurkolt:)
10 óra után nem sokkal elindultunk. 51 számos playlistem volt, véletlenszerűen elindítottam, és az absolutely, positively c. szám jött elsőre. ekkor már tudtam, hogy minden egyben, minden kész, menni fog.
nekem mindig az első 3 km a nehéz, ott szokott jönni a holt-pont, és lassulok. most nem! 5:20-5:30 körüli km-eket mentem, élveztem a futást, tudtam, hogy jönni fog a holtpont, de nem érdekelt, annyira jó volt. aztán a 7. km-nél kezdett nagyon rossz lenni, mégis ott tudtam lenni fejben, 8 km körül volt frissítés, és a 9.km-nél már újra jól voltam. a 10km-nél 1:03 percet mért a chip, jobb, mint amit beterveztem.
az 5. km-től már az járt a fejemben, hogy már csak 16 km és ott vár a családom! felemelő érzés a tudat, hogy ott vannak, hogy várnak. szárnyakat ad. a rajtnál megbeszéltük, hogy mégsem lesznek ott az előre megbeszélt 14.km-nél, mert akkor nem biztos, hogy a célba visszaérnek. jött a 13.8 km, ahol a párban futók váltottak, balra néztem és megláttam Mónit, aki aerobic-edző a B-fitben,nagy futó, ő a tesójának szurkolt:) nagyon megörültem, végre egy ismerős arc.
a zene ilyenkor hangosan szól a fülemben, nem hallok semmit a külvilágból, baseball sapka a fejemen, lefelé nézek, mert nem birom az előttem futók fel-le mozgását:D rosszul szoktam lenni, így szigorúan lefelé nézés van:) de itt mégis érzékeltem, hogy valami nagyon fura, mintha azt kiabálná valaki, hogy Réka, Réka... és akkor balra nézz, csodálkozz! Apa és Noncsi, nem hallom mit mondanak, de kiabálnak, kézzel lábbal szurkolnak, mosolyognak, látom, hogy biztatnak. ekkor a zene, ami ment a fighter volt "but in the end i wanna thank you, cause you make me that much stronger" megint minden együtt állt:D meghatódós könnyeimmel küzködve futottam tovább.
újabb holtpont a 17.km-nél... egy holtpontot terveztem:) de ez nem jött össze:) vad savasodás, a vádlimat nem éreztem, fájt minden lépés, de tudtam, hogy már csak 4 a végéig, fejben megint össze tudtam rakni. aztán tudtam, hogy jönnie kell a 18-as táblának, de csak nem, időben már rég ott kellett volna lennie, de nem. jön egy zene, amiről egy nagyon kedves ismerős jut eszembe, végig gondolom, mit mondana, mivel bíztatna, ez segít, hogy menjek tovább... aztán Váci úti felüljáró... Monspart Sarolta odakiabál: gyerünk, nyomjad, meg tudod csinálni!!!(eddig minden futóversenyen, ahol ott voltam mondott valami ilyesmit, mert mindig ott áll, ahol nekem szükségem van rá! és tudom, hogy nekem mondja, mert rámnéz, nekem beszél:D )
Ferdinánd híd alatt futunk tovább, frissítés... víz-citromlé-víz, nagyon kellett... futás tovább. 19-es tábla. 19??? basszus már rég elhagytam a 18-ast csak nem láttam. ez abban a pillanatban át is lendített a holtponton, és az utolsó 2 km megint jó volt... újra Hősök tere itt már nem hallgatok zenét, csak az élő zenészeket és az embereket, akik üvöltenek, tapsolnak, hogy szép volt, utolsó 200 m, itt a vége... és! Apa, Noncsi, tartom a kezem, pacsi, kiabálás, itt a vége, nincs sok gyerünk!!! újabb könnyek:D széles mosoly, meg van, itt lesz a vége, nem tudom abbahagyni a mosolygást. és akkor Réka! Réka! Anya a célegyenesben, kezében a fényképező, odanézek, a mosoly alap volt... és utána át a célvonalon, 2 óra 18 perc. MEGCSINÁLTAM!
50 méter séta után iszonyú fájdalom a bal térdhajlatban... azonnal nyújtás... nem jobb... közben keresem a családom... megvannak:) ölelgetés, puszi, gratulálás:) Nélkülük nem ment volna. és szerintem nagyon büszkék rám:)
a funkcionális edzés jó (bár ezt eddig is tudtam). köszi Ati!
este persze nem hagyhattam cserben a fiúkat, elmentem kettlebell edzésre. fájt, de nem adtam fel, végigküzdöttem. aztán alvás. de ez kellett valószínűleg, mert így nem fájt másnap semmim:)
tavaly úgy alakult, hogy a 25. születésnapomat teljesen egyedül töltöttem, így volt időm elgondolkodni az elmúlt 25 éven. valahogy mindig oda lyukadtam ki, hogy bármi történt velem, ami kicsit fájt, vagy nem annyira tetszett, nem volt teljesen kellemes, feladtam, befejeztem, többek között a 2008-as, 23. Nike Budapest Félmaratont is. Be volt fizetve a nevezésem, de lusta voltam felkészülni rá, és meghátráltam, úgy gondoltam nem fog menni, mert nehéz, fárasztó, feladni kínos, végigcsinálni fájdalmas lehet, nyilván nem tudhattam, sose futottam többet annál a távnál, ami pont addig tart amikor elkezd fáradni a lábam:) ez utólag persze vicces, de kb ennyi kitartásom volt. aztán mikor idén a születésnapomon eszembe jutottak a tavaly nyári gondolatok, jót mosolyogtam, azóta sok minden változott bennem. már nem adom fel, ha sírva, kiabálva, síkitva is, de végigcsinálom, amit eltervezek.
Félmaraton
de az edzéseim az Ati által alkalmazott edzésmódszerre, a funkcionális edzésre épülnek, aminek nagyon nagyon tömören a lényege az, hogy felkészít a hétköznapok kihívásaira és olyan állóképesség, erő fejleszthető vele, mellyel képes leszel gyakorlatilag bármire:)
soha nem kételkedtem Ati tudásában, szakmai felkészültségében,hiszen folyamatosan képzi magát, tanul, gyakorol, olvas, bámulatos tudással rendelkezik.
jó ideje edzek így, kíváncsi voltam, mit tud a testem egy félmaratonnal kezdeni.
így különösebb felkészülésem nem is volt a futásra, csak csináltam a szokásos edzéseket, nem volt egyáltalán futás-specifikus.
najó egyszer elmentem futni, hogy kipróbáljam melyik cipőben fussam le a félmaratont. kb 14-15 km-t futottam, és nagyon jól esett, mert nem napi rutin volt, nem kényszer, nem "nemsokára-itt-a-félmaraton-futni-kell"-futás, csak elindultam és körbefutottam Szolnokot.
aztán jött szeptember 5. a félmaraton,
a félmaraton egészen pontosan 21097,5m. ezen a versenyen 2 óra 30 perc volt a szint idő, amin belül kell teljesíteni a távot, mert ha nem tudod ezt tartani, akkor a busz (ami ennek megfelelő tempóban halad) utol ér akkor fel kell szállnod rá, vége a versenynek. mindenképpen ezen az időn belül akartam teljesíteni:)
de valószínűleg volt egy kis para, mert előző héten minden nap ezzel álmodtam, vasárnap 3 óra 26 perc alatt futottam le, csütörtökön már 2 óra 47 perc alatt, akkor már reméltem, hogy ha álmomban közeledek a szint időhöz, akkor meg lesz élőben is:D
már szombaton mentem pestre, hogy minden rendben legyen, átvettem a rajtszámokat, megvacsiztam a kedvenc éttermemben ( ahol nem mellesleg a B-fit ötlete is született) majd másnap pihenten ébredve elindultunk a Városligetbe, ahol a Széchenyi Fürdő előtt volt a rajt.
a futás előtt a családom megkapta e-mailben a fontos tudnivalókat, az útvonaltérképet, kilogisztikáztuk, hogy hol fognak majd szurkolni, mert jönni akartak!!! :) nem szeretek ennyire tervezni, de ez itt most kellett.
a Hősök terén találkoztunk, szerintem ők jobban izgultak, mint én:)
volt még fél óra a rajtig, bemelegítettünk Dórival, beálltunk a rajtba, Anyukám csinált 1000 képet:) Apukám mondta, hogy inkább fussak lassan, DE fussam VÉGIG ( ő is ismerte a feladós Rékát). De közben azt is láttam rajta, hogy biztos benne, hogy le tudom futni, ekkor már teljesen meg voltam hatódva, annyira kedvesek voltak. Noémi nem is nagyon mondott semmit, ő már ekkor nagyon szurkolt:)
Rajt - Absolutely positively
10 óra után nem sokkal elindultunk. 51 számos playlistem volt, véletlenszerűen elindítottam, és az absolutely, positively c. szám jött elsőre. ekkor már tudtam, hogy minden egyben, minden kész, menni fog.nekem mindig az első 3 km a nehéz, ott szokott jönni a holt-pont, és lassulok. most nem! 5:20-5:30 körüli km-eket mentem, élveztem a futást, tudtam, hogy jönni fog a holtpont, de nem érdekelt, annyira jó volt. aztán a 7. km-nél kezdett nagyon rossz lenni, mégis ott tudtam lenni fejben, 8 km körül volt frissítés, és a 9.km-nél már újra jól voltam. a 10km-nél 1:03 percet mért a chip, jobb, mint amit beterveztem.
az 5. km-től már az járt a fejemben, hogy már csak 16 km és ott vár a családom! felemelő érzés a tudat, hogy ott vannak, hogy várnak. szárnyakat ad. a rajtnál megbeszéltük, hogy mégsem lesznek ott az előre megbeszélt 14.km-nél, mert akkor nem biztos, hogy a célba visszaérnek. jött a 13.8 km, ahol a párban futók váltottak, balra néztem és megláttam Mónit, aki aerobic-edző a B-fitben,nagy futó, ő a tesójának szurkolt:) nagyon megörültem, végre egy ismerős arc.
a zene ilyenkor hangosan szól a fülemben, nem hallok semmit a külvilágból, baseball sapka a fejemen, lefelé nézek, mert nem birom az előttem futók fel-le mozgását:D rosszul szoktam lenni, így szigorúan lefelé nézés van:) de itt mégis érzékeltem, hogy valami nagyon fura, mintha azt kiabálná valaki, hogy Réka, Réka... és akkor balra nézz, csodálkozz! Apa és Noncsi, nem hallom mit mondanak, de kiabálnak, kézzel lábbal szurkolnak, mosolyognak, látom, hogy biztatnak. ekkor a zene, ami ment a fighter volt "but in the end i wanna thank you, cause you make me that much stronger" megint minden együtt állt:D meghatódós könnyeimmel küzködve futottam tovább.
újabb holtpont a 17.km-nél... egy holtpontot terveztem:) de ez nem jött össze:) vad savasodás, a vádlimat nem éreztem, fájt minden lépés, de tudtam, hogy már csak 4 a végéig, fejben megint össze tudtam rakni. aztán tudtam, hogy jönnie kell a 18-as táblának, de csak nem, időben már rég ott kellett volna lennie, de nem. jön egy zene, amiről egy nagyon kedves ismerős jut eszembe, végig gondolom, mit mondana, mivel bíztatna, ez segít, hogy menjek tovább... aztán Váci úti felüljáró... Monspart Sarolta odakiabál: gyerünk, nyomjad, meg tudod csinálni!!!(eddig minden futóversenyen, ahol ott voltam mondott valami ilyesmit, mert mindig ott áll, ahol nekem szükségem van rá! és tudom, hogy nekem mondja, mert rámnéz, nekem beszél:D )
a funkcionális edzés jó (bár ezt eddig is tudtam). köszi Ati!
este persze nem hagyhattam cserben a fiúkat, elmentem kettlebell edzésre. fájt, de nem adtam fel, végigküzdöttem. aztán alvás. de ez kellett valószínűleg, mert így nem fájt másnap semmim:)
jövőre? 2 órán belül! Noncsival!:)
Három hét után újra elolvasva is könnyek szöknek a szemembe :)
VálaszTörlésÉn nem kételkedtem benne, hogy megcsinálod, végigküzdöd, kibírod. Eszembe sem jutott, hogy feladod :) Egy jó ideje már csak a "küzdős" Réka van, már nem ülsz le a földre görkorival a lábadon, hogy "El fogok esni:("
DE továbbra is csak önmagad vagy az ellenfél, csak magadat akarod legyőzni, ez nem változott. Meg akartam keresni azt a fényképet, amin: "jövök Mama, caladok..." ... és Réka "calad" ... most már félmaratont is! :)
Kedves Réka.
VálaszTörlésÉn is most készülök a félmaraton lefutására először. Nem edzek különösen rá én sem. Spinning, aerobic, futás. Izgulok nagyon, hogy sikerüljön.
Könnyezve olvastam végig a bejegyzésed. Remélem én is ilyen büszke leszek magamra.
Köszönöm, erőt adtál ahhoz, hogy elinduljak májusban a félmaratonon.
Üdvözlettel: H. Gabi